Gaspard de la Nuit (2005)

itt: Performances

Különleges estnek nézünk elébe, amely táncszínházban ötvözi a romantikus költészetet, a klasszikus zongoraestet és a kortárs zenét.

Juhász Kata Gaspard de la nuit című koreográfiáját láthatja ezúttal a közönség, amely Ravel azonos című opusának feldolgozása az ifjú tehetség, Mikó Szilvia játékával, Egyed Beáta és Grecsó Zoltán táncosok előadásában. Ravel zenéjét ellenpontozza Korai Zsolt minimál elektronikus kompozíciója.

Maurice Ravel 1908-ban komponált zeneművét Aloysius Bertrandnak (1807-1841) a francia romantika költőjének, Chateaubriand és Victor Hugo kortársának költeményei ihlették. Bertrand még a franciák számára is szinte ismeretlen költő, aki azonban nagy hatással volt Baudelaire-re, Rimbaud-ra és a XX. századi expresszionista költészetre.

Ravel műve három költemény ihlette három külön tételből áll, amelyek a versek hangulatát adják vissza: a moderato (lassú) Ondine (a víz nimfája): a víz folyékonyságát; az andante (nagyon lassú) Le gibet (az akasztófa): a légben messziről szóló harangszó szomorúságát és a vivace (életteli) Scarbo (a törpe): a félelem lázas álmatlanságát. A Gaspard de la nuit címet a zeneszerző szintén Bertrandtól kölcsönözte, amely egy másik prózai versben megírt költemény címe, amolyan Ars poetica, melyben a költő találkozik egy hajléktalannal és a művészet értelméről beszélgetnek.

Az előadás koncepciója követi a Ravel által írt három tételes zeneműét, és hangfelvétel formájában felhasználja Aloysius Bertrand verseit is a kortárs zenei kompozícióban.

Az előadás a víz, a levegő és a föld hármassága, a hozzájuk kötődő természeti elemek absztrakciója szólókban, duókban és (a zongorával együtt) triókban megkomponálva. Fontos, hogy a raveli klasszikus zongoraopus nem került átdolgozásra, azt a darab a megírt formában mutatja be és a kortárs zenei kompozíció bevezetőként, illetve átkötésekként jelenik meg.

A költemények témája:
A víz halhatatlan nimfája, Ondine beleszeret egy halandó férfibe, és énekében kéri őt, hogy legyen a házastársa. A halandó a nimfát elutasítja, mert földi asszonyt szeret. A nimfa visszatér vízi palotájába, sírása esőként dobol a férfi ablakán. A víz a reménytelen szenvedély tüzében elpárolog, levegővé válik.
A Le gibet emlékezés, elvágyódás. A messziről szóló harangszó ihlette hallucináció, a felfüggesztett harang metaforája, a súly és a súlytalanság ellentétpárjának érzékeltetése a levegőben.
A Scarbo a Le gibet folytatása: az emberi test földhöz kötöttségének, e fölött érzett kínjának és a képzelet légiességének kettősége, annak skizofrén látomása.
A színpadi tér minimalista. A látványt elsősorban a vetítés, a fények és a tánc határozzák meg. A fehér padlóval borított térben a koncertzongorán kívül díszletelemeket, kellékeket nem használunk.

Előadják: Grecsó Zoltán, Egyed Beáta
Zongorán játszik: Mikó Szilvia
Zene: Maurice Ravel, Korai Zsolt
Videó: Korai Zsolt,
Fény: Payer Ferenc, Vida Zoltán,
Jelmez: Oehler Diana,
Színpadtechnika: Ferenci Miklós
Koreográfia: Juhász Kata

Következő

XNXX Mobile